7. fejezet - Kegyes hazugságok

Sziasztok! Kis késéssel, de itt van a következő rész! Ne haragudjatok, ha van benne pár hiba, de úgy gondoltam, hogy inkább ma kirakom így, mint holnap amúgy, mert hétvégére ígértem a részt! :)
Jó olvasást, ha tetszett kommenteljetek!

All the f*cking love.xx

EsmeeH.

A képet én szerkesztettem, ha fel akarod használni, akkor szólj légy szíves!

2015. január 16.

Idegesen lépkedek ahhoz a házhoz, ahol már napok óta nem voltam, de tudom, hogy Ő bent vár. Ő, akit pontosan három napja nem láttam és a hiánya egyenesen kiborított, elment az étvágyam mindentől – pedig nagy kajás vagyok - , de még az alvás se vált igényemre. Nem tudom, hogy jó ötlet-e ez az egész, amit Doniya javasolt még három nappal ezelőtt, vagy csak én félek ennyire? Persze, hogy félek, hisz én vagyok a megrontó, a rossz, a ribanc. Beryl és Vivian nem látott át egy kifogásomon sem, először jött, hogy „az öcsémre ki fog majd vigyázni”? Aztán a különféle „rosszul érzem magam, szerintem beteg vagyok” dolgok, illetve a panaszok a havi női bajokra – ami kivételesen igaz - , de egyik se hatotta meg őket annyira, így ők csomagoltak nekem össze két napra ruhát, illetve ők rugdostak ki otthonról. Remegő kezekkel veszem elő a kulcsokat, amiket kaptam Zayn-től és nagy nehezen kinyitom a kaput, besétálok és visszazárom azt. Amint átléptem azt a bizonyos ’határt’ a kapuban csak arra tudok gondolni, hogy három nap után újra láthatom Őt. Sietősebb léptekkel lépcsőzök a bejárati ajtóhoz és nyitok be. A sporttáskámat a bakancsom mellett hagyom, a kabátomat hanyagul dobom rájuk, és futok be a nappaliba, de azt, akit én akarok nem látom meg.

- Hé, kiscsaj! – üdvözöl nagy mosollyal Preston, én pedig félénken megölelgetem. Nem találkoztam vele még annyit, mint mondjuk Doniya-val, de egészen jó fej és tudom, hogy ő az első pillanattól kezdve nem ítél el, míg Zayn nővérében még mindig érzem a bizonytalanságot felém. Nem tud megnyílni, ahogy én sem nagyon és mindig félve pillantok rá, ő pedig aggódva néz vissza rám. Bevallotta, hogy sokszor elképzelte, ahogyan lebukunk Perrie előtt, vagy, hogy Zayn kidob, és ezért kicsit bűntudata van, de teljesen megértem őt.

Két puszival üdvözöljük egymást

- Áh, végre Kicsi! Elhoztad a pólót, amit kértem? – húzza fel viccesen a szemöldökét tudva, hogy ezzel ki fog akasztani, de mégis megteszi, mert élvezi.

- Én is rohadtul örülök neked. – forgatom meg a szemeimet és visszasétálva a csomagomhoz előtúrom Zayn pólóját, ami nálam volt a szekrényben a többi között. Visszasétálok és teljes erőből hozzá vágom.

- Na! Tudod, hogy hiányoztál? – kérdezi meg miközben jobb kezével közelebb húz magához, a homlokunkat pedig összeérinti.

- Nem, nem tudom, mert téged csak a rohadt pólód érdekel. És megtennéd, hogy felveszed, és nem kínzol tovább? – morgom és kiszabadulok a keze közül.

- Egyet értek. Öltözz fel, nincs jó tested. – mondja megjátszott unottsággal a hangjában Doniya.

- Ó, szeretnél te ilyen jó testet. – mosolyog pimaszul Zayn és elkezd pózolni, hol feszít, hol nem.

- Jól van te Adonisz. – Preston is nevet és úgy dönt, hogy inkább szétnéz a konyhában. Egyre türelmetlenebb vagyok, végre itt van előttem és még nem csókolt meg, bár Doniya előtt úgy érzem, hogy nem is lenne helyes.

- Nyugodtan csináljátok. – szólal meg Doniya és mind a két kezével lazán kettőnk közt mutogat miután nem csak én gondoltam kínosnak, hogy Zayn-nel csak egymást nézzük egyhelyben.

- Nem hiszem, hogy… - a mondatomat se tudom befejezni, mert Zayn egyből leteper. Kezeivel erősen fogja a derekamat, de mikor már zavarja, hogy csak a szám jár, úgy le vagyok fagyva, egyik kezével a jobb kezemet a nyakához rakja. Nem volt hosszú életű csók, mert én nem hagytam. Kínosan érzem magam e miatt, hogy a nővére előtt csináljuk ezt, mert látszik rajta, hogy még mindig nem tudja elfogadni a helyzetet és nem tudja mit cselekedjen. Még kapok apró puszikat a számra és az arcomra, de ezt hamar megunom, és inkább hozzábújok jó szorosan. Tényleg nagyon hiányzott maga a lénye, de még mindig úgy érzem, hogy meghalok a hiányától, pedig itt áll közvetlen, nagyon közvetlen előttem.

- Na, gyerekek indulhatunk? Négy órát kell vezetnem még. – halljuk meg Preston nagy sóhajtó hangját.

- Hé, hazamehetsz a családodhoz, el tudok vezetni én is Bradford-ig. Négy óra az nem olyan sok. – úgy hallom Zayn hangját a mellkasán fekve, mintha egy mikrofonba beszélne, és egy hangfalat ölelgetnék.

- Perrie-vel töltöttél két napot, szerintem eléggé ki vagy fáradva. – kuncog Preston erre persze Zayn is elneveti magát.

Reménykedtem benne, hogy az út egy örökkévalóságnak fog tűnni, de nincs ilyen szerencsém, komolyan mintha csak tíz percet utaztam volna. A két Malik egyből kippatan a kocsiból, míg én inkább mennék vissza London-ba Preston-nal, de ahogy elnézem őt, tuti nem vinne magával, mert tudja, hogy ez az első lépcsőfok ahhoz, hogy mi együtt lehessünk, mármint Zayn-nel.

- Ne izgulj már! Biztosan megkedvelnek. – fordul hátra Preston, de én csak makacsul elfordítom a fejemet.

- Ezt te nem érted. – motyogom, és a kezeimet összefonom a mellem alatt.

- Hol van az a vagány csaj, aki odavan Zayn-ért? – a hangja viccesen cseng, de nem tudom poénként felfogni.

- Nem vagyok oda Zayn-ért. – forgatom meg a szemeimet, de hát ezt még magamnak se tudom bemesélni.

- Aha, persze. – sóhajt Preston és a nézésével már szinte ki is lök az autóból, abból, amit annyira szeretek én is vezetni. Szívesen hazavezetnék vele négy órán keresztül. Remegő testtel lépek a kocsiból és duzzogva támaszkodok meg mellette. – Na, adj egy pacsit! – aranyos mosolyt villant, amiért annyira ártatlan és aranyos, ezért belecsapok a tenyerébe. Hallom, hogy csapódik a csomagtartó és azt is hallom, hogy a szívem majd ki akar esni a helyéről. Most jól jönne Vivian kis ’barátja’, hogy ne érzékeljek semmit magam körül. Zayn a kezem után nyúl, de vele ellentétben én nem mozdulok.

- Nem mehetnénk inkább haza? – érdeklődöm, mert úgy érzem, hogy mindjárt ide hányok.

- Anya tudja, hogy jössz. – suttogja nekem, ettől a mondattól pedig úgy érzem, hogy el is ájulok. Apró figyelmetlenségem miatt sikerül Zayn-nek megmozdítania és sajnos túlerőben van, mert ha elfutni lenne kedvem Preston még bármikor elkaphat. Doniya bekopog, de aztán lenyomja egyből a kilincset. Akkor miért kopogott? Nagy sikítást hallok és egy velem egy magas lány ugrik a mellettem ácsorgó fiú nyakába, ezzel késztetve, hogy elvegye a kezét az enyémtől. Követve Doniya példáját én is elkezdem levetni magamról a sok meleg cuccot, mert igazán jó idő van a Malik házban. Egy mosolygós, gyönyörű, talán nálam kicsit alacsonyabb nő bukkan fel hirtelen. Szemei csillognak, ahogyan meglátja a fiát, de tekintete inkább rám vetődik. Érzem a nyomást magamon és talán ennem kellett volna ma valamit, mert félő, hogy helyben esek össze. Ugyan azt látom Zayn anyukájának a szemében, mint, amit először Doniya-éban is. Ő sem hiszi el, hogy a drága fia megcsalja a menyasszonyát, ez a nézés pedig a sírásra késztet engem.

- Üdvözöllek, Trisha vagyok. Nyugodtan tegezz – mosolyog rám kedvesen és megölel. Mi? Megölel?

- É-én… I-Isabell vagyok. – mondom halkan és az ölelésnek hamar véget is vet, majd mosolyogva néz rám és végre szabad utat kap a fiához, akit jó szorosan és hosszan megölel. Waliyha mintha észre se venne, úgy megy be a nappaliba én pedig kényszerből megyek, mert Doniya megragadja a csuklómat és behúz maga után.

- Egyébként Waliyha vagyok. – mosolyog rám kedvesen és talán ő hasonlít Zayn-re a legjobban a három lány közül, bár Safaa-t még nem láttam most.

- Isabell Deeron. – mosolygok halványan és egyből elpirulok, mert Zayn mögém ér és a kezét a derekamra helyezi, de gyorsan kitérek a közelségéből és inkább leülök a kétszemélyes kanapéra. Akármennyire is szükségem van most arra, hogy Zayn közvetlen mellettem legyen, nem hívhatom ide, mert csak rosszabbodna a helyzet.

- Szóval, akkor tényleg megcsalod Perrie-t? – kérdezi meg Waliyha egyből szemrebbenés nélkül, de érdekes, neki a szemébe nem látom azt a bizonyos megvetést és csalódottságot.

- Waliyha! – mordul rá Trisha.

- É-én…

- Igazából, úgy igazán nem csaltam még meg. – vág a szavamba Zayn mire megkönnyebbülten nézek rá, de újra felkavarodik a gyomrom.

- De mi…

- Mi csak elvagyunk. – mosolyog tovább azzal a nagy képével és ilyenkor legszívesebben a falra kenném az arcát.

- Elmondhatnék végre én is egy mondatot? – mormogom mérgesen az orrom alatt és Zayn-re nézek, aki érdeklődve pásztázza az arcomat.

- Én megértem. Mármint, Perrie egy nagyon kedves lány, vagy mi, de soha nem volt olyan nagyon erős a kapcsolatuk a bátyámmal, így nem csodálkozom, hogy egyre többet veszekednek és Zayn más mellett boldogabb. – a lány szája csak úgy jár s jár, megdöbbenve hallgatom, hogy mennyire más a véleménye, mint a nővérének. – Persze a megcsalás nem helyes drága bátyuskám. – néz rá Waliyha és megrázza a fejét.

- Megszólalhatok? – kérdezi Zayn és még a kezét is felteszi.

- Eddig csak te beszéltél kettőnk közül. – sóhajtom el a valóságot, ami azt tükrözi, hogy eddig csak ő beszélt és nála már tényleg csak az idősebb húga beszél többet.

- Igazából nem terveztem, hogy ez lesz, de megismertem Is-t és nem tudom. Valami furcsa érzés kerített a hatalmába, ezért újra felkerestem és én boldog vagyok így vele. Nem tervezem sokáig húzni a dolgot Perrie-vel, de a Modest! nem engedi, hogy szabadon döntsek, beleszólnak. – magyarázza a dolgot Zayn.

- Én még mindig nem értem, pedig már három napja ezen jár a fejem. – sóhajt Doniya és kicsit megmasszírozza a homlokát.

- Ez nem a te gondod, ne törd magad rajta. – mosolyog nővérére Zayn, de rosszul tette, mert Doniya fején egyre több ér látszódik meg.

- De töröm magam, mert az öcsém vagy és nagy hülyeséget csinálsz! – teljesen ki van akadva a 23 éves lány, ami megijeszt, hisz nem így viselkedett eddig. – Nem bírom felfogni, hogy egy szemét lettél, aki nem mer a menyasszonya elé állni, akivel már lassan három éve együtt vannak, hogy más utakra eveznél. Egy gyáva vagy Zayn és nem érdemled meg az egyik lányt sem! Remélem, végül te maradsz egyedül!

- Doniya! Ne kiabálj az öcséddel! Ez az ő élete, már nem kisgyerek. Támogatnunk kell a döntésében és segítenünk kell, de nem így ahogyan te teszed. – Trisha mérgesen néz legidősebb gyermekére, aki szem forgatva ül le a kanapéra.

- Ez nem ellened szól Is. – néz rám bűnbánóan, az eddig kiabáló lány.

- Én… sajnálom. – hajtom le a fejemet és elengedem Zayn kezét is és inkább elkezdem a körmöm melletti bőrt kaparni. Nem kellett volna eljönnöm ide, nem kellett volna folytatnunk ezt az egész őrültséget. Míg ő megkönnyíti az életemet, én úgy nehezítem meg az övét, és ezért utálom magamat.

- Miről beszélsz? – kérdezi Zayn és teljes testével felém fordul.

- Hát… hogy sajnálom. – mondom halkan, de nem merek a szemébe nézni, amik most úgy kémlelik az arcomat, mintha az élete múlna rajta.

- Arról beszélek, hogy miért érzed azt, hogy utálnod kéne magadat? Nem nehezíted meg az életemet. – rázza meg a fejét, hogy bizonyítsa állítását még jobban.

- Mi? Én ilyet nem mondtam. – kapom fel hirtelen a fejemet.

- De, mondtál. – mondja Waliyha, aki most szomorúan néz rám. De én ezt csak gondoltam! Talán kimondtam volna hangosan? Ennyire idióta még én sem vagyok.

- Nem nehezíted meg az életemet, csak egy kicsit, de közben varázslatossá is teszed azt. – egy puszit kapok a homlokomra, ami nagyon jól esik, de rá kell eszmélnem, hogy nem egyedül vagyunk itt, sőt, nem is akárkikkel.

- Én…

- Ne magyarázkodj tovább. Ezt a helyzetet már mind a ketten túlmagyaráztátok, már csak meg kell értenünk. – Trisha egy nagyot sóhajt, de közben mosolyog ránk. Messziről hallom, hogy valaki énekel, majd egyre hangosabban és már a lépteit is hallom. Tisztán kiveszem, hogy az illető Little Mix rajongó és nagyon remélem, hogy ő nem Zayn legkisebb húga. Természetesen minek is kedvezzen nekem a sors csak egyszer is. Safaa mosolyogva siet be a nappaliba, de mikor meglát, teljesen lefagy. Egy nagyot nyelek és Zayn keze után nyúlok, aki megszorítja azt és gyengéden simogatja.

- Hol van Perrie? – hallom meg vékony hangját, amin eddig vidáman énekelt, de most csalódott és keserű.

- Ő most otthon van a szüleinél. – szólal meg Zayn és megszorítja kicsit a kezemet.

- És ő kicsoda? Wali egyik barátnője? Még soha nem láttam. – érdeklődik a lány és kicsit közelebb jön, de mikor meglátja a kezeinket akkor egyből csúnyán néz rám én pedig kötelességemnek érzem, hogy elvegyem a  kezemet és inkább az ölembe helyezzem. – Te megcsalod Perrie-t? – kiabál Safaa és a kezei ökölbe szorulnak. – Hogy teheted ezt? Hiszen Perrie mindennél jobban szeret téged! – a kislányhihetetlenül idegessé válik, legidősebb nővére pedig kicsit bólogat igazat adva neki.

- Befejeznétek ti ketten végre?! – Zayn hirtelen pattan fel és legkisebb húgára, illetve nővérére néz. – Az, amit ti láttok a Perrie-vel való kapcsolatomban, az nem a valóság! Ti nem látjátok, hogy milyen, mikor kettesbe vagyunk! Nem ilyen kis álszent, mint, ahogy ti hiszitek! Minden veszekedést ő kezdeményez, neki szabad például a fodrászával flörtölgetnie, de ha én csak hozzászólók mondjuk Eleanor-hoz, akkor már megy a balhé! Arról nem is beszélve, hogy nem tudjátok, milyen érzés mikor felmegyünk a színpadra és engem a menyasszonyom nem illet meg egy „szerencse puszival” vagy mikor lejövök nem ölel meg, mikor teljesen leizzadtam, majd mikor hazaérek, ő már alszik, és mikor felkelek, már lécel is le, mert ugye ő is egy híres bandában énekel. De van, olyan mikor hetekig nem látom őt, és e miatt már nem érzem azt, amit eddig. Is pedig minden este megvár, mikor elmegyek a haverokkal, reggel mellette ébredek, vagy már reggelivel vár és igen, Vele sokkal boldogabb vagyok, mint Perrie-vel, de nem szakíthatok, mert nem engedélyezi a menedzsment. – eleinte fájtak a szavai, hogy neki az rosszul esik, amit Perrie csinál vele, viszont a végére teljes melegség öntötte el a testemet és csak csodálva nézek fel rá, mert minden egyes szavával csak az bizonyítja, hogy fontos vagyok neki és nem számít, hogy ismeretségünk még nem olyan hosszú életű. Safaa szomorúan hajtja le a fejét és inkább átsétál szótlanul a nappalin.

- Zayn, ez durva volt, ő még csak tizenkét éves. – mondja szomorúan Doniya és megrázza a fejét.

- Nos, megértelek fiam, de kérlek, intézd el az ügyeidet. – mondja Trisha és egy puszit nyom a fia fejére majd meglepetésemre, az enyémre is és a konyharuhával a kezében megy vissza gondolom a konyhába. Nem is tudom, hogy Zayn mikor ült mellém, ez csak akkor tudatosul bennem, mikor apró puszikat ad az arcomra.

- Kérlek, fejezd be. – suttogom és kicsit elhúzódom tőle.

- De olyan puha. – nagyon édes szomorú fejet vág és megesik rajta a szívem, de ezek után főleg nem vagyok képes elviselni ezeket, ha a családjával vagyok.

- Mesélj valamit magadról Is! – inkább már parancsnak hangzanak Waliyha szavai, mint kérésnek.

- Én… Vagyis nekem… Illetve… - egyetlen egy épp mondatot se tudok kipréselni magamból, ami engem nagyon idegesít és elég szánalmasnak nézhetek ki.

- Mi a baj? – kérdezi Doniya én pedig egyre rosszabbul érzem magam.

- Nagyon fehér vagy. – ráncolja a homlokát Waliyha és letérdel elém, az egyik kezét a térdemre rakja a másikkal pedig a homlokomat tapogatja.

- Kicsi, hozzak valamit? Feküdj le. – Zayn egyből felpattan, amibe megszédülök, de nem ismeretlen számomra ez az érzés.

- Csak leesett a vérnyomásom vagy a cukrom szerintem. Ma még nem igazán ettem sokat. – vallom be a hibámat, amit már egy milliószor elkövettem, és ugyan ez lett a vége.

- Hozok valami cukrosat. – hallom meg Doniya hangját, majd azt veszem észre, hogy Zayn elfektet a kétszemélyes kanapén.

- Már jobban vagyok. – motyogom és behunyom a szememet. Utálom mikor az ájulás szélén vagyok, vagy amikor tényleg elájulok, olyan tehetetlennek érzem magam. Doniya megérkezik egy pohár kólával a kezében, azt elkezdem kortyolgatni és pár másodperc múlva tényleg jobban leszek.

- Köszönöm. – mosolygok rájuk halványan és végleg felülök törökülésbe. – Ne haragudjatok, csak annyira izgultam ma, hogy elfelejtettem eleget enni. – nevetek kínosan.

- Hála az égnek, hogy nincs semmi bajod. – Zayn leül mellém és egy puszit nyom a fejem tetejére. Nem érdekel annyira most, hogy a testvérei rosszallóan fognak e rám nézni, de közelebb akarom érezni magamhoz Őt, ezért hozzá bújok, és végre beszippantom kellemes illatát, amit annyira szeretek.

- Csak még egy kicsit hagy öleljelek. – suttogom neki és jobban kapaszkodok belé. Hangosan felnevet és elkezdi simogatni a hátamat.

- Zayn, Perrie keres. – jön be Safaa és a fekete hajú srác kezébe nyomja a telefonját, aki egyből lehalkítja, hogy a vonalban lévő ne hallja.

- Mit mondtál neki? – vonja kérdőre a húgát, de nagyon dühösnek tűnik.

- Safaa, tudod, hogy mit csináltál? – Waliyha teljesen lesüti szemeit és fogja a fejét. Zayn nagyot sóhajtva áll fel és még egyszer visszapillant rám. Aggódva nézek bele gyönyörű szemeibe, amik még most is el tudtak varázsolni pár percre. Halvány mosollyal az arcán megy ki a nappaliból én pedig egyből felhúzom magam elé a lábaimat és a térdemre hajtom a fejemet. Kell nekem ez a sok balhé? Megéri ez Zayn miatt? Igen, hiszen szükségem van rá, most már rájöttem, hogy lehet már késő lenne abbahagyni az egészet, mert az fájna. Nagyot sóhajtva hallgatom, ahogy Zayn egyre türelmetlenebb lesz és a hangerejét már emeli meg fokozatosan.

- Wali, hagyd, igaza van. – sóhajtok és felállok, lehetetlennek tartom, hogy végighallgassam Zayn kiabálását és, hogy Waliyha a húgát hibáztatja. Bár ő az egyetlen, akin látom, hogy már most jobban kedvel engem, mint Perrie-t. Beletörődve ebbe a sorsba, megyek be a konyhába, ahol Trisha mit sem sejtve a történésekről énekelgetve és táncolva készíti a vacsorát.

- Segíthetek valamiben? – kérdezem meg miután letámaszkodtam a pult széléhez.

- Isabell! Megijesztettél. – nevet fel Trisha és kicsit lejjebb halkítja Rihanna-t. – Igazából nemsokára készen vagyok, esetleg megterítenél? – érdeklődi mosolyogva és megsimítja a vállamat, ahogyan anya mindig tette. Halványan mosolyogva bólintok egyet es követve az utasításait, hogy mit hol találok, egy öt perc alatt meg tudok teríteni, közben együtt énekeltük Rihanna-t. Őszintén már hiányoznak az ilyen pillanatok, amik anyára emlékeztetnek, hisz ez olyan tipikus anya-lánya pillanat. Aranyos volt, hisz mikor Zayn kiabált, ő mindig hangosabbra vette a telefonján szóló zenét, hogy ne halljam az egészet. Nem tudom, hogy miért viszonyul így hozzám, de nagyon érdekel. – Köszönöm, hogy segítettél. – nevet fel és elzárja a gáztűzhelyt.

- Én köszönöm, amiért nem küldtél el a házadból. – mondom halkan és még véletlen sem tervezem, hogy ránézzek. Hangosan felkacag és közelebb jön hozzám.

- Már miért küldtelek volna el? – kérdezi, és kicsit megemeli a fejemet.

- Hát mivel Zayn idehozott egy teljesen más lányt, akivel több, mint barátok, és aki nem Perrie. – magyarázom össze-vissza, és közben a kezemmel is kapálózok.

- Szemmel láthatóan fontos vagy a fiamnak és te semmi rosszat nem tettél azzal, hogy beleszerettél. – mondja és várja a válaszomat, de én teljesen lefagyok.

- Mi? Én nem… mármint… - dadogásba most is legyőzhetetlennek vagyok titulálva.

- Te tudod. – kuncog és megfogja a levest, majd elviszi az asztalhoz. Meglátom, hogy Zayn már az asztalnál ül és kezeit összekulcsolva tartja meg a fejét rajtuk. Eléggé feszültnek néz ki és ezt az is bizonyítja, hogy hirtelen elkezdi az arcát a tenyereibe temetni. Lassan mögé sétálok és átölelem hátulról, apró puszikat adok az arcára, a nyakára és a füle mögé.

- Minden rendben? – suttogom. Megremeg kérdésemre, amit közvetlen a fülébe súgtam, megfogja a mellkasán pihenő kezeimet és egy puszit nyom a jobb tenyerembe.

- Fogjuk rá. – motyogja és lefejtve magáról a bal kezemet, a jobbat fogva z ölébe ültet. Nagyot sóhajt miután észreveszi, hogy nem értem miért néz úgy a szemembe és egy puszit nyom az arcomra. – Most már igen. – kisfiúsan elmosolyodik – ami amúgy nála ritkaság -, és még egy puszit nyom, de azt már a számra. Belemosolygok az apró csókunkba és Safaa mérges nézése miatt inkább kiszállok Zayn öléből és leülök vele szembe, Waliyha mellé.

A vacsora elég kellemesen telt, de Safaa-nak valami nem tetszett és felviharzott a szobájába. Hamar befejezzük ez után a vacsorát és elköszönünk a két testvértől és Trisha-tól is. Felmegyünk Zayn szobájába, ami igazi tini fiús, kék fal, poszterek csajokról és graffitik. Amint észreveszi, hogy sokáig nézegetem a lányokat a falán egyből letépi onnan őket és zavarában az ablakon dobja ki őket. Hangosan felnevetek és közelebb megyek hozzá. Kezeimmel eltűrök pár tincset, ami az arcába belelóg, és egy puszit adok az orrára.

- Édes vagy, mikor lábujjhegyre állva adsz puszikat. – a mosoly levakarhatatlan az arcán, amitől nekem is mosolyognom kell.

- Elmegyek fürdeni. – motyogom és elsétálok tőle, megkeresve a táskámat és benne a pizsamámat.

- Veled tartok. – pimaszul mosolyog rám és amint hátat fordítok neki megölel. Megérzem a fenekemnél a lüktető férfiasságát.

- Most már értem. – nevetek fel és lelököm az ágyra és az ölébe ülök, apró puszikat adok az arcára majd a nyakára és enyhén megszívom a kulcscsontjánál a bőrt. Próbálok minél többet mozogni rajta miközben leveszem a pólómat és megcsókolom, magunk közé nyúlok és megmarkolom a férfiasságát, ezzel egy hangos nyögést váltok ki belőle. – Segíts magadon miközben fürdesz, én addig beszélek Safaa-val. – szállok ki az öléből és veszem fel a pólómat. Indulnék ki az ajtón, de visszaránt és durván megcsókol.

- Egy boszorkány vagy. – dörmögi és megfeszített állkapoccsal enged utamra. Sóhajtva érek el a lány ajtajához és halkan kopogok be.

- Hagyjatok békén, nem érdekel. – hallom a választ, mire újra sóhajtok és megrázom a fejemet.

- Safaa, Isabell vagyok. Kérlek beszéljünk. – kérlelem, mire az ajtó kivágódik és Safaa mérgesen méreget.

- Nincs mit beszélnünk! Nem érdekel, hogy ki vagy és, de ne játssz a bátyámmal és a hírnevével! Szeretik egymást Perrie-vel, de te ezt most elrontod! Milyen érzés csak a másodiknak lenni? Szerinted Zayn miért nem mond le Perrie-ről érted? Mert nem gondolja veled komolyan és szerintem erről nem is kell többet beszélnünk! Szeretném, ha leszakadnál a családunkról. – szinte már kiabál és tökéletes befejezés képen becsapja az ajtót. Megdörzsölve a homlokomat megyek vissza Zayn szobájába.

- Is, ez nem igaz, amit mondott. Megyek, beszélek vele oké? – talán nem is kérdés volt, hanem kijelentés, mert egy puszi után már el is tűnt. Gyorsan összekapva a cuccaimat megyek be a fürdőbe, ahol épp Trisha kutakodik a szekrényben.

- Ja, nem tudtam, hogy fürdeni készülsz, ne haragudj. – motyogom és már fordulok is ki.

- Nem, maradj csak! Épp törülközőt keresek neked. – mosolyog és már a kezembe is adja a textilt, egy vállsimogatás után pedig már magamra is hagy. A fürdőszoba egyszerű fehér színekben pompázik, és csak kád van, de most nincs kedvem mártózni, inkább a zuhanyzót választom. Gyorsan levetkőzöm és beállok a zuhany alá és gyorsan fürdök le, talán ilyen gyors még soha nem voltam.

Körülbelül hét percet töltöttem a fürdőszobában és már alig várom, hogy befeküdjek a puha ágyba és aludjak. Beérve a szobába, Zayn még nincs itt, úgyhogy felrakom a telefonomat töltőre majd felmegyek Twitter-re. Szerencsére rólam nincs semmi hír, csak arról, hogy a rajongók mennyire várják már a turnét. Mivel tíz perc múlva se ért vissza Zayn úgy gondoltam, hogy ideje lepihenni, mivel eléggé hosszú napunk volt. Égve hagyom a kis éjjeli lámpát, hogy azért mégis lássa merre lép, vagy, hogy hol is alszok, nehogy összenyomjon.

Félálomban csak azt érzékelem, hogy mellettem besüpped az ágy és valaki magához húz, nagyon közel magához.

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. – suttogja, de nem vagyok benne biztos, hogy tényleg kimondta e, vagy már álmodom.

~*~

Nyújtózkodva kelek fel és nyúlok szokásosan a telefonom után. Délelőtt tizenegy óra van, utoljára akkor keltem ilyenkor, mikor középiskolás voltam. Ennyire elfárasztott ez az egész Malik családos dolog? Nehezen ülök fel az ágyon és nyújtózkodok a táskámért, sikertelenül. Sóhajtva felállok és kiveszek egy fekete csőnadrágot és egy szürke pulcsit. Gyorsan felveszem és a hajamat kontyba fogom. Beágyazok, befújom magam dezodorral meg egy kis parfümmel és készen nyilvánítva magamat megyek a nappaliba, de most eggyel többen voltunk. Amint felismerem a személyt a torkom kiszárad, a szívemet pedig a fejemben érzem dobogni. Szőke haja tökéletesen áll, elegánsan van felöltözve most is, mellette én csak egy árnyék vagyok. Waliyha halvány mosolyt küld felém, míg Safaa ugyan úgy néz rám, mint eddig, de talán egy kis megbánás is tükröződik a szemében. Doniya csak rázza a fejét és aggodalomra néz a jelenlévőkre, Trisha most ér be a konyhából és ő is teljesen lefagy, majd mosolyogva, öleléssel üdvözli a lányt.

- Te ki vagy? – teljesen végigmér és e miatt még rosszabbul érzem magamat, legszívesebben Zayn mögé bújnék, hogy megvédjen, mint mindig, de nem tehetem. – Hallgatlak. Esetleg te vagy Isabell? – húzza fel bal szemöldökét. Tehát tudja, hogy létezem, hogy Zayn velem csalja őt.

- Ő az egyik barátnőm, Kiara. – szólal fel Doniya és mindannyian csodálkozva nézünk rá. – Igen, itt aludtunk anyáéknál, mert este kicsit vad buliban volt részünk. – nevet a lány és megvakarja a homlokát.

- Igen, kicsit túltettünk a mércén. – mosolygok halványan.

- Szóval Isabell nem létezik? – kérdezi Perrie ráncolva a homlokát. Ezek szerint nem nagyon hisz ennek a mesének.

- Perrie. Nem létezik semmilyen Isabell. – rázza a fejét Zayn és ad egy puszit menyasszonya feje tetejére.

- Safaa, kérlek, máskor ne ijesztgess. – sóhajt Perrie. – Ne haragudjatok, de nekem mennem kell egy interjúra, de ígérem, máskor tovább maradok. – mosolyog Perrie és sorba megöleli Trisha-t és a Malik lányokat majd engem is. – Remélem, egyszer jobban megismerhetlek. – mosolyog rám majd Zayn-hez lép. – Szia Zaynie. – ad egy puszit a srác arcára, aki tűri, majd kikíséri menyasszonyát. Nagyot sóhajtva ér vissza és néz körbe.

- Doniya, nagyon köszönöm. – Zayn-nel egyszerre mondjuk és borulunk nővére nyakába, aki nevetve tol el magától.

- Undorodom tőletek, hogy hazudnom kellett neki! Ilyen többet ne forduljon elő, vagy mindent elmondok neki! Világos? – Doniya már szinte kiabál, de mind tudjuk, hogy egy nagy szívesség volt ez a részéről, amit egy ideig még tuti hallgathatunk.