8. fejezet - Bolondok Aranya

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, de nagyon elvoltam foglalva és nagyon ihletem volt. Szerintem nem lett valami fantasztikus rész, de sok lényeges dolog van benne! :) 

Kérlek kommenteljetek! :)

Jó olvasást. xx

EsmeeH.

2015. február 4.

Lényegében változó, hogy az emberek hol érzik magukat kellemetlenül. Van, aki nem bír sötét helyeken lenne, de ismerek olyat is, aki fél percnél tovább nem tud megülni egy parkban. Én azok közé tartozok, akik irtóznak a kórházaktól, de most mégis kötelességem itt tartózkodni, aminek nagyon nem örülök, főleg, hogy le kellett mondanom egy olyan napot, amikor végre újra együtt lehetnénk csak ketten. Magas sarkúm kopogása betölti a folyosón lévő csendet és már engem idegesít a kopogás, pedig imádom hallgatni. Megforgatva a szemeimet nyitok be a 215-ös terembe, ahol öcsém fekszik törött lábbal. Megrázom a fejemet és sóhajtok egyet, hogy hogyan lehet még nálam is bénább. Apró mosollyal nézek végig nagynénémen, Beryl-en és az öcsémén. Tudom, hogy fáj neki, az hogy anya nincs itt vele ilyenkor se és soha.

- Már megint mit csináltál? – érdeklődöm és leülök az ágyára megsimítva kezét.

- Fociedzés volt. – motyogja karba tett kézzel és bedurcizik.

- Aha, gondolom nem a te hibád volt. – mosolygok, és nem tudom nem levenni a szememet a lábáról.

- Még jó hogy nem. – motyogja és inkább a kezébe veszi a telefonját és mikor lerakja, Beryl a kezébe veszi a sajátját.

- Komolyan? – nevetek tovább és megrázom a fejemet, hogy milyen kis buták és mennyire szerelmesek. – Na jó, szükségem van egy kávéra. Kell valami a büféből? – érdeklődöm meg a szemöldökömet felhúzva, de csak megrázzák a fejüket. A táskámat megfogva lépkedek ki a szobából, ahova nemrég jöttem be, de amint látom, rám most amúgy sincs szükség, szóval haza tudok menni Zayn-hez. Leérek a földszintre, ahol a büfé található, és beállok a rövid sorba, közben pedig előkerítem a pénztárcámat. Gyorsan sorra kerülök és ledarálom, hogy mit is kérek, kifizetem és pár perc múlva már kezemben van az életmentő lötty. Mosolyogva veszem elő a telefonomat, hogy tudjak írni Zayn-nek, miszerint tudok indulni haza, de úgy látszik az ég is úgy akarja, hogy ezt a ’beszélgetést’ elhalasszam. A forró ital csak úgy perzseli a bőrömet, ami nagyon kellemetlen, főleg, hogy nem a pólómon szeretném tudni, hanem a szervezetemben.

- Ne haragudj! Én nagyon sajnálom! – egyből felismerem hangját, még így is, hogy most máshogy hallom, mint eddig.

- Ne mentegetőzz Louis, mindegy… - sóhajtom és elmegyek mellette.

- Honnan tudod? Mármint rám sem néztél. – kérdezi, amivel teljesen lefagyasztott. Lassan felé fordulok és végigmérem; fekete farmernadrág van rajta és egy fekete hosszú ujjú felső, a fölött pedig egy telikabát.

- Végül is, egy híresség hangját mindenki megismeri, nem? – rántom meg a vállamat a legjobb ötletemre és mikor visszafordulok a mosdó felé egy apró mosolyt eresztek, hogy ki tudtam menteni magamat. Beérek a mosdóba és kidobom a már üres poharamat, a táskámat a pultra rakom, és a kezembe veszek pár kéztörlőt. Azt már megszoktam, hogy Zayn szinte minden holmimat tönkreteszi, de az, hogy a hülye bandatársa a nyakamba dönti a saját kávémat, kicsit túlzásnak tartom. A foltot lehetetlennek tartom kiszedni a pulcsimból, igaz már régi darab, de hiányozni fog. Kabátommal próbálom takarni, ami kint a hidegen nem lesz baj, de a kórház eléggé meleg helyet, menedéket biztosít a betegeknek, vagy az olyan idiótáknak, mint az öcsém. Mikor kilépek a női mosdóból meglátom ahogy kék szemei bűnbánóan csillognak rám, ami idegesít. – Mit akarsz? – húzom fel szokásosan a szemöldökömet, amivel lassan kikészítem már Zayn-t. Tessék, most is Rá gondolok, mint mindig, nem tudok másra gondolni, nem lettem ideges mikor megtudtam, hogy mi lett az öcsémmel, inkább szomorú voltam, amiért le kellett mondanom a programomat Vele.

- Hagy kárpótoljalak. – elrugaszkodik a faltól, amivel közelebb kerül hozzám én pedig automatikusan hátrálok.

- Akarsz venni egy új felsőt? – nevetek fel gúnyosan, mert nincs szükségem arra, hogy költse rám a pénzét, bár meg se kottyanna a pénztárcájának, neki meg főleg nem.

- Egy kávéra gondoltam. Meghívhatlak egyre? – kérdezi és sarokba szorítva engem lép közelebb.

- Nincs szükségem rá. – motyogom és egy ügyes mozdulattal kikerülöm, de nem adja fel, amivel nagyon felidegesít. – Szállj már le rólam. – mérgelődök tovább, de ő nem tágít.

- Talán barátod van? – érdeklődik és elengedi a kezemet.

- Igen, van barátom. – mondom, és ismét elindulnék, mert nagyon félek, hogy most már tényleg lebukhatok. Túl sokat kérdez, mint akkor Harry, bár ennyi örömöm van, hogy nem a göndör öntött le és most nem ő próbál megfűzni egy kávéra.

- Ez csak egy kávé. Nem randi. – próbálja bevetni a könyörgő szemeit, aminek nem tudok ellenállni, hisz gyönyörűen csillog, és úgy érzem, mintha elvesznék az égbe. Nem szabad ilyeneken gondolkoznod Is!! Neked ott van Zayn! De hisz nem is vagyunk együtt, mégis azon aggódok, hogy félreértené. De nincs joga és oka se félreérteni, hisz nem tudná meg… És ismét azon kapom magam, hogy Rá gondolok.

- Oké, de utána békén hagysz örökre! Mintha meg sem történt volna. – mutatom fel a mutatóujjamat, amivel próbálom meggyőzni, hogy komolyan beszélek. Nem hiszem el, hogy belementem a hülyeségébe.

- Rendben! – levakarhatatlan vigyor ül ki az arcára, ami egyben idegesítő, de édes is, leginkább egy gyermeki boldogságra emlékeztet. Jobban szemügyre veszem az arcát, amin kis borosta ékeskedik a férfias vonásait takarva, nagyon emlékeztet Zayn-ére, de mégsem, az övé sokkal hívogatóbb, de lehet, Louis arcát is megsimítanám egyszer.

Kilépve a kórházból az orrom kitisztul és nem csak azt a büdös és tipikus szagot érzem, viszont a hideg hirtelen csap meg, amitől bekönnyezik a szemem és automatikusan tüntetem el a kezeimet a kabátom ujjába. Szerencsére nem kell beszállnom az autójába, mert gyalog megyünk, gondolom a közeli kávézóba, ahova gyakran járok a lányokkal.

- Mit kerestél egy kórházban? – érdeklődöm meg, mert semmilyen híren nem akadt meg a szemem, amiért itt kéne lennie.

- Anyut mától egy hétre átrakták ide, mert szükségük van egy kis munkaerőre, úgyhogy elhoztam Doncaster-ből. – magyarázza és próbál összébb húzódni, hogy ne fázzon annyira, jó neki, hogy sikerül ilyeneket végrehajtania. – És te? – érdeklődi, gondolom, hogy legyen téma.

- Az öcsém eltörte a lábát. – sóhajtok egyet, mert most hivatalosan is bebizonyosult, hogy nem vagyok nála sokkal bénább.

- Szóval van egy öcséd. – mosolyog le rám. Mi ez? Most infókat gyűjt rólam, vagy mi? – Van még testvéred? – tovább kíváncsiskodik, ami nem zavar, amíg egy bizonyos határt át nem lép, az a határ pedig apu.

- Nincs, szerencsére. – imádom Matt-et, de könnyebb lenne az életem egykeként, viszont hiányoznának a veszekedések, amikben folyton én nyerek. – Neked vannak testvéreid? – kérdezek vissza most én, pedig nem akartam.

- Van hat húgom és egy öcsém. – mondja tök lazán mire én majdnem félrenyelem a nyálamat.

- Most komolyan? Már, mint egyről tudok a hírekből, de, hogy hét tesód van… - mondom kételkedve, amiért ennyire hiányos a tudásom róla.

- Igazából, mind féltestvéreim. Leginkább anyai ágról, egy lány van a vérszerinti apám oldaláról, és lassan egy éve, hogy megszülettek az ikrek. – meséli, és csak nézem, hogy milyen csodálattal beszél a családjáról.

- Értem. – amint kimondom, meglátom a Rose kávéházat, így gyorsabb tempóra váltok, mert már iszonyatosan fázom. Louis maga elé enged, úgyhogy gyorsan beállok a sorba és gondolkodás nélkül tudom, hogy mit fogok inni, hiszen mindig ezt szoktam itt. Gyorsan sorra kerülünk, hála annak, hogy hét közepe van és a déli órákban már rég nem járunk.

- Sziasztok! Mit adhatok? – kérdezi a névtáblája alapján Chynthia, aki próbál nem törődni azzal, hogy egy híresség áll előtte, hanem a munkáját végezni, aminek most örülök.

- Kisasszony? – néz le rám mosolyogva Louis.

- Egy Latte-t kérek sok tejszínhabbal. – mosolygom kedvesen a lánynak, Louis is ledarálja a rendelését. Leülünk egy eldugottabb asztalhoz, de az üveghez közel. Én ülök háttal a bejáratnak, Louis pedig velem szemben. Chynthia hamar kihozza a rendelésünket és csöndben elkezdjük kavargatni, csak a halk zene szól, illetve a helységben lévő pár ember halk beszéde. Mivel a tejszínhabot már elfogyasztottam a Latte-m tetejéről így kavargatva nézek ki az ablakon miközben Louis elkezd beszélni arról, hogy a teát jobban szereti, mint a kávét, de most mégis erre van szüksége. Próbáltam figyelni, esküszöm, és a felére sikerült is, addig amíg meg nem látok egy nagyon ismerős autót, majd kicsit arrébb a gazdáját. Fekete csőnadrág van rajta ugyan olyan színű bakanccsal és kabáttal. A haja kócos, talán pihent egy kicsit, bár most a nagy hajnövesztése miatt alapból úgy néz ki, mintha most kelt volna fel. Mikor gyönyörű barna szemeivel megpillant engem hirtelen megáll és az előttem ülőre tekint, aki szerencsére még nem vette észre, hogy nem figyelek rá. A barna szemekben csalódottságot látok megcsillanni és meggyötört arca szomorúvá és csalódottá válik, amitől szívem összeszorul és legszívesebben odarohannék hozzá. Megrázza a fejét és lehajtja úgy lépked el mellettem.

- Mit is mondtál, hogy hívnak? – Louis szavai visszazökkentenek a jelenbe, de már nem tudok erre az egészre úgy tekinteni, mint egy kis kávézgatás és semmi több. Az Isten szerelmére, ő egy popsztár, az én popsztáromnak a bandatársa és a helyett, hogy Zayn-nel lennék otthon itt ülök Louis-val. Miért vagyok ekkora idióta? Mindenhol lennék most csak itt nem, de Louis jó társaság, igaz be sem fogja, de kicsit jobb kedvem lesz a személyisége miatt.

- Isabell Deeron. – mondom halkan és magamra erőltetek egy hamis mosolyt.

- Isabell, hm szép név. – aranyos bók, amit már az én ’barátom’ már elsütött egy milliószor, de még sem érzem, hogy sokkal másabb lenne ez, amit már Tőle több milliószor hallottam már. Hirtelen változik az álláspontom és inkább menekülnék… Louis-hoz. Mi? Hisz még csak fél órája ütközött belém, ez nem lehet, nekem ott van Zayn! Vagy igazából Ő sem? Meghallom a bejárati ajtó csilingelését és csak reménykedem benne, hogy nem Ő jött be, bár engem a sors soha nem kedvelt igazán, miért most kezdené el? – Hé! Ott van Zayn! – nagyot sóhajtok és próbálok megfeledkezni arról, hogy Louis előttem mindjárt kiveri a szememet úgy integet barátjának. – Na végre észrevett. – Louis büszke mosollyal áll fel és egy kézrázással üdvözli a feketét. Gyorsan kell alkalmazkodnom és minden érzelmet kiirtani magamból egy időre.

– Bro’, ő Isabell, nem rég találkoztunk. – Louis már kicsit lenyugszik végre és nem hívja fel ránk a figyelmet. Udvariasan felállok és kezet rázok Vele.

- Isabell Deeron. – egy apró mosolyt erőltetek magamra, de semmi haszna, ő ugyanúgy rideg marad, a szeméből látom.

- Zayn. – bök egyet és leül Louis mellé, velem szemben. – És, hogyan találkoztatok? – érdeklődi meg leginkább nekem címezve a kérdését.

- Nekem mennem kell. – hirtelen állok fel és fogom meg a táskámat.

- Maradj még! – kérlel könyörgően Louis, de megrázom a fejemet.

- Hova sietsz? Rengeteg időnk van. – mondja sejtelmesen, ami miatt nagy sóhajtás kíséretében visszaülök eredeti helyemre.

- Szóval, elvittem anyut a kórházba ugye és ott véletlen nekimentem, tehát a kávéja a felsőjére borult, így gondoltam elhívom egy kávéra.

- És nincs barátja? Hisz ilyen szép nőnek biztosan van. – az utolsó két szót különösen kiemeli és ezt csak mi ketten értjük, a kék szemű nem.

- De van. Tisztáztam Louis-val, hogy van barátom, aki fontos nekem. – mondom egyenesen neki, de nem veszek észre változást a tekintetén. – Úgy ahogy Louis-nak is van barátnője. Illetve, ha a hírek nem csalnak. – most a kék szemű fiúra nézek, aki egyetértően bólogat.

- Te Perrie-hez mész? – érdeklődi meg barátját Louis és erre én is felfigyelek.

- Nem. Otthon vagyok, pihenek a turnéra. Haver, három nap múlva kezdünk. – sóhajtja a srác és megdörzsöli az arcát.

- Mi? Turnéra mentek? – teljesen lefagyok. Én miért nem tudok róla, hogy most hónapokig nem fogom látni Őt? Hogy nélküle kell lennem? Mérgesen, de egyben csalódottan nézek Zayn-re.

- Igen, világkörüli lesz! – Louis teljesen bepörög a téma miatt, ami most rohadt idegesítő.

- Nekem már tényleg mennem kell. Köszönöm a kávét Louis! Örülök a találkozásnak Zayn. – hadarom el és már sietek is ki, de egy erős kar visszatart.

- Nem nyomulásból, de nem adnád meg a számodat? – érdeklődi halkan, de nekem mégis úgy tűnt, mintha kiabálna, hogy Zayn is meghallja.

- Nem. Barátom van, akit szeretek! – morgom és mielőtt hátat fordítva neki elhagyom a kávézót egy pillanatra Zayn-re nézek, aki meg se hallotta az előbbi kijelentésemet. – Nagyon szeretem. – mondom ugyan olyan hangosan még mindig Louis-nak, viszont csak Zayn-t bámulom.

A lábaimat szinte hozzávágom a talajhoz, úgy sietek barátnőmhöz, aki remélem nem éli ki a vágyait egy idiótával.

Csodák csodájára első kopogásom után kinyitja a tulajdonos az ajtót, én pedig feldúltan vágtatok be a lakásba. Hisztizve kezdek bele abba, hogy mennyire idióta és hülye vagyok ismét, de mikor beérek a nappaliba meglátom rég nem látott ismerősünket.

- Chase? – kérdezem meg, hogy biztos legyek benne.

- Isabell, rég nem láttalak. – jön közelebb és ad egy pacsit.

- Hát te? – érdeklődöm, hisz a középiskola után nem nagyon tartottuk vele a kapcsolatot, bár ő inkább Vivian barátja és két évvel idősebb nálunk, viszont együtt adtuk a házibulikat, meg még pár haverral. Nem változott sokat, a huncut mosolya még mindig ugyan az, a stílusa sem változott, csak magasabb lett és izmosabb.

- Szóval, miért vagy idióta? – kérdezi Vivian leülve a kanapéra.

- Mondj újat. – nevet Chase és leül barátnőm mellé. Leveszem a kabátomat –teljesen megfeledkezve a foltról-, és leülök melléjük. – Engem jobban izgat, hogy hogyan került az a paca a melledre? – Chase egyre hangosabban nevet, de próbálja azt visszatartani, kevés sikerrel. Belekezdek történetembe, ami nagyos hosszú és a srác nem is értheti, ezért inkább kimegy az erkélyre rágyújtani.

- Szóval, próbáltad féltékennyé tenni? – hosszas percek után csak ennyi esett le Vivian-nak, ami kicsit elszomorító és újra át kell gondolnom, hogy kihez is menjek a bánataimmal, mert Viv mostanában eléggé gyakran tép be.

- Nem. Én csak azt akartam, hogy Louis szálljon le rólam, azért mentem el vele kávézni. – sóhajtok.

- De valamilyen szinten bejön nem? – érdeklődi meg, ami elgondolkodtat, nagyon. Bejönne Louis? Oké, szép a szeme és pozitív személyiség, de ott van Zayn. – És tényleg kimondtad, hogy szereted? – esik le barátnőmnek, de nekem is egyszerre ez az egész. Úgy is gondolom, ahogyan kimondtam? – Akkor ez már rég több egy olyan ’kapcsolatnál’, ami arról szól, hogy mindegy csak legyen velem valaki. Bár Beryl ezt rég sejtette. – meséli és nem hagyja, hogy gondolkozzak.

- Szerintem beszélned kéne a csávóval, ha tényleg úgy érzed, hogy szereted. – motyogja Chase és átkarolja a vállamat. – Bár reménykedtem benne, hogy én leszek életed szerelme, de ezt most megbocsájtom. – nevet fel és egy puszit nyom a fejemre.

- Mindig te leszel a kedvencem. – nevetek és átölelem. – Megyek, beszélek vele. – sóhajtom és felveszem a kabátomat.

- Én a helyedben megtartanám a felsőt, szexi.

- Belőled, ma csak ömlenek a poénok Chase. – megadóan felnevetek és elindulok a bejárati ajtóhoz.

- És, ha úgy van mész velük turnézni? – érdeklődi meg Vivian és szomorú fejet vág mellé.

- Egyenlőre még nem tudom, hogy mi lesz. – sóhajtok és megölelem. – Köszönöm! Szeretlek! – mondom és már rohanok is. Remélem, hogy nem üt el semmi, hisz a piros lámpajelzés ellenére is átszaladok a zebrán. Szerencsétlenségemre barátnőm kicsit messze lakik a közös lakástól, de nem vészes, negyed óra.

Mikor elérek az ismerős kis bolthoz egyre jobban izgulok, hisz a következő utca már a miénk. Nagy sietségemben sikeresen nekimegyek valakinek, gyorsan megállok és megfordulok.

- Ne haragudj! Jól vagy? Én annyira sajnálom, csak… ha jobban bele gondolok nem sietek. – sóhajtok fel és megvakarom a homlokomat. Ekkor meg is tudom nézni, hogy én most kinek is mentem neki, de bár mentem volna tovább.

- Jól vagyok, semmi baj. – félénken és kedvesen mosolyog rám. Ha ő itt van, akkor a barátja is és nincs kedvem még egy bandataggal megismerkedni ma.

- Ne haragudj, de sietek! Bocsánat még egyszer! – motyogom és megsimítom a vállát majd sietek is tovább. Bekanyarodva az utcába egyre inkább lassítok, de eszembe jut, hogy rajongók megláthatják, hogy hova megyek be, illetve, ha sikerült kinyomozniuk ezt a házat, mindenesetre nem bízom a véletlenre. Bepötyögöm a kapukódot és már be is érek a kertbe, mivel láttam az Audi-t gondolom, hogy itthon van, vagyis nagyon remélem. Mivel az ajtó egyből kinyílik, bemegyek, de már bezárom azt, hiszen más nem jöhet be. Meglátom a fekete bakancsot, így már biztosra veszem, hogy itthon van. – Zayn! Hol vagy? – kiabálok a nappali közepén és várom, hogy felbukkanjon a kócos hajával valahonnan. Lépteit a lépcső felől hallom meg, de bár ne jött volna le. Felső teste teljesen csupasz, alfelét csak egy törülköző borítja, a haja végéből pedig a vízcseppek csöpögnek le egyenesen a tökéletes mellkasára. Érzem, hogy a szám tátva marad, de nem tudok annyi erőt venni magamon, hogy összeszedjem magam. Tökéletes, minden porcikája az, és én mindenét imádom.

- Mi van? – kérdezi a maga bunkó stílusával, amivel teljesen kiábrándít. – Befejezted a bámulásomat? – érdeklődi mire megrázom a fejemet és felhúzott szemöldökkel nézek rá.

- Mióta beszélsz velem úgy, mint egy kutyával? – érdeklődöm meg és ledobva magamról a kabátot összefonom a kezeimet a mellkasom előtt.

- Amióta hazudozol nekem. Komolyan Is? A bandatársammal? Ő a legjobb barátom a francba is. – egy nagyot csap a falba, amitől összerezzenek és félelem járja át a testemet. Félek tőle.

- Én haza akartam jönni hozzád, de ő leöntött és nem hagyott békén. Zayn ez nem volt randi. – rázom meg a fejemet erősítés képen.

- Mégis inkább vele voltál és nem velem! – kezd egyre jobban lenyugodni, úgyhogy ideje felhozni azt, ami engem bosszant.

- És te mikor akartad elmondani, hogy pár nap múlva turné? Mikor Zayn? Vagy ez már nem is érdekes??? – a hangomat felemelem, de nem érem el azt nála, amit ő elért nálam. Fújtatva néz rám és sétál a könyvespolchoz, de visszafordul felém.

- Én mindent megteszek érted, rohadtul mindent! Veszélyeztetek mindent, hogy veled lehessek, mert szeretek veled lenni, de te… Csak annyit kapok vissza, hogy beszívva találok rád. Bemutattalak a családomnak félredobva a következményeket, beszéltem a húgommal az érdekedben, dicsértelek össze-vissza, de te csak elmész a legjobb haverommal kávézgatni, mikor a kórházban kéne lenned az öcséddel! Veszek egy kurva házat kettőnknek, de te csodálattal nézel Louis-ra! Kibaszottul elegem van abból, hogy neked itt romantikus vacsorákat szervezgetek, miközben nekem menyasszonyom van és mégis te vagy a fontosabb! Több száz kurvát megdughattam volna, de én csak Rád várok, és tudom, hogy ez az egész nem egy kapcsolat, de te komolyan nem veszed észre, hogy miket teszek érted? Itt van a turné! – a végére már sírok, hisz minden igaz, amit most elmondott nekem, szórul szóra. Közelebb megyek a kis asztalhoz és meglátok két repülőjegyet. Behunyom a szememet és elkezdek zokogni és inkább leülök a kanapéra

- Annyira sajnálom. És igazad van, mindenben. Én… - nem tudok semmit mondani, annyira letaglóztak azok a tények, amiket mondott. Simán ellépked mellettem és otthagy összetörve, bár kaptam már ennél nagyobb pofonokat is. Este megelégszem és felmegyek a hálószobába, ahol Zayn épp beszélget.

- Wali, ne most. Igen, baj van. Hagyjuk, oké? Is… mi csak összevesztünk egy kicsit. Dehogy fogok, annál fontosabb nekem. Most leteszlek. Én is téged. – Zayn pont észrevett, de én csak kisírt szemekkel állok elé.

- Sajnálom. – hangom már alig van a sok sírás miatt.

- Szeretnék pihenni. – mondja és elsétál mellettem, utána fordulok, és összeszorult szívvel nézem, ahogyan megfogja az ágyneműit. – Bolondok Aranya, hallgasd meg, mert az vagy te is. – mondja és kisétál az ajtón, egyedül hagy a gondolataimmal és a fájdalmammal, amit saját magamnak okoztam, ez a büntetésem.