12. fejezet - Szeretlek

Sziasztok! Sajnálom, hogy később sikerült csak hoznom, nincs mentségem, talán annyi, hogy Zayn szemszöggel megbajlódtam, mivel gondoltam itt az ideje megtudnunk, hogy Vele mi történik úgy belülről, a lelkében.
Csatlakozzatok a facebook csoporthoz és hagyjatok magatok után nyomot!
Sajnálom, hogy rövid lett, és szerintem kicsit elsietett az egész, nem alapos, de azért,

jó olvasást!

All the f*cking love. xx

EsmeeH.

2015. március 15.

Zayn Malik 

Legjobb érzés a világon mikor annak az ölébe feküdhetsz, aki tényleg törődik veled. Hihetetlen érzés, hogy mielőtt felmegyek a színpadra, Ő mindig tudja, hogy most hozzám szóljon-e, mert arra van szükségem, vagy, mert éppen nincs. A szerencse puszik mielőtt felmegyek és azok a puszik, amiket akkor kapok miután izzadva és lefáradva térek le végre fentről. Türelmes velem és minden dolgommal, amiért hálás vagyok neki és ezt próbálom mindig valahogyan mutatni neki. A derekát ölelve fekszem a hasán és élvezem, hogy a hajamat piszkálja.

- Annyira szeretném ezt a nyugit minden nap. Veled. – sóhajtok egyet és erősebben megszorítom egy kicsit. Lehet hülyeség ez egy kívülálló személynek, hiszen van egy menyasszonyom, de tényleg Is-zel szeretnék tölteni nagyon sok napot. Tudom, hogy Ő bizonytalan és fél, de jelenleg nincs semmiért aggodalma.

- Ha ez ilyen könnyű lenne Zaynie… - mondja és beletúr a hajamba mire felmordulok. Mellette annyira vissza kell fognom magam, ami kurva nehéz, de nem akarom, hogy féljen tőlem, ahogyan azt sem, hogy elsiessük az egészet, ha bár mindketten túl vagyunk az elsőn bőven.

- Szeretném itt hagyni ezt az egészet. Elegem van abból, hogy irányítanak. – suttogom és behunyom a szemeimet.

- Zayn, szereted ezt csinálni, szereted a srácokat és a rajongókat is. Szerintem, amíg még tűröd, bírd ki, legalább a szerződésig, ami 2016-ban jár le. Ne hagyj itt senkit a turné elején, se közepén. – mondja és közben simogatja a hátamat, a fejemet pedig jobban belefúrom a combjába. Érzem, hogy rezeg a telefonja, így kicsit megemelkedek, hogy ki tudja venni, viszont nem láttam ki hívja. – Matty, ez rohadt drága. Remélem komoly a baj. – morogja a lány, akit maga a megváltó küldött nekem. Elmosolyodom a hangján, nem tud mérges lenni az öccsére, ami hasonlít a nővéremmel való kapcsolatomra, bár most eléggé pipa rám. – Mi? Hogyan? Vagy… Mi?? – kérdezi értetlenül és érzem, hogy a teste is megrándul, befeszül alattam. Elkezdem simogatni az oldalát abban reménykedve, hogy hátha megnyugszik egy kicsit. – Nem tudok most hazamenni és fogalmam sincs mikor tudok majd, egyáltalán mikor kéne. De most leteszlek, szeretlek öcsi. – mondja és kinyomja a telefont, majd az a földön landol.

- Minden rendben? – kérdezem és felülök, hogy vele szemben legyek. A szemeiben az értetlenség tükröződik és a harag, de még mindig nem értem az okát, viszont türelmes vagyok, nem erőltetem semmire. Az arcához szorít egy díszpárnát és belevisít egyet, meglepődök hirtelen indulatán, ezt az oldalát még nem láttam. Nem akarok kérdezősködni, pedig fogalmam sincs, hogy most mit tegyek, mi az amivel kicsit megnyugtathatom, egyáltalán mit kéne mondanom. Elengedi a párnát és elrendezi egy kicsit a haját majd rám néz, kínosan felnevet és inkább feláll mellőlem. – Is! – szólok Rá, de nem hat semmi sem, és Louis is a legrosszabb pillanatban tud jönni.

- Mi van? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Csak fogd be és várj itt. – kérem és Is után megyek a hálóba, az ágyon ül és néz ki a fejéből. Leguggolok elé és megsimítom combját, felnéz rám és elmosolyodik egy kicsit.

- Anya ügyét újratárgyalják, van rá esély, hogy kiengedik. – mondja, amin meglepődök, de még fel sem fogom a drasztikus változásokat, amik ezzel a hírrel együtt fognak bekövetkezni.

- Haza mész? – kérdezem kicsit bizonytalanul, hisz most olyan jó minden, de ha Ő megy, akkor én is.

- Dehogy is. Matt azt mondta, hogy majd körülbelül két. – újra rám néz és egy kicsit mosolyra húzza a száját. – Csak nem értem, hogy lehet, hiszen minden nyilvánvaló. – megrázom a fejemet, hiszen én sem értem, bár aligha tudok valamit az egész ügyből, de az ilyeneket nem szokták újratárgyalni, legalábbis nem két hónap börtön után.

- Akkor most jöttök kajálni vagy nem? – jön be Louis és karba tett kézzel néz minket. Megforgatom a szemeimet, feltápászkodok, és a kezemet nyújtom Is-nek, aki mosolyogva elfogadja, és egyből összekulcsolja az övét az enyémmel. – Amúgy is… ne felejtsd el, hogy megígérted, hogy eljössz velem a szalonba! – ismét kezdi a durcát és azt hiszi, hogy elfelejtek valamit, amit körülbelül egy órája ígértem meg. Tipikus Louis. Leérünk az ebédlőbe, ahol minden fajta kaja van, sültek, pizza, kínai és még hamburger is. Eleanor már a sülteket pusztítja, barátja pedig rögtön ráugrik a hamburgerre, majd teli szájjal azért megkérdezi, hogy abból kérünk-e. Nevetve megrázzuk a fejünket és leülünk egymás mellé, mindketten a kínai után nyúlunk, ezért osztozunk az adagon.

Érzem, hogy feszeng mellettem, hogy valami aggasztja Őt, hogy valami nem okés, ezért mikor végzünk az ebéddel kimegyünk a teraszra, ahol szerencsére nincs senki.

- Na, jó, mi zavar? Nem érzed jól magad? Vagy valaki mondott valamit? – érdeklődöm, mivel ha tényleg szóvá tettek Neki valamit, akkor kötelességemnek érzem, hogy intézkedjek.

- Nem zavar semmi, minden rendben van. – mondja és megsimítja az arcomat mind a két kezével, behunyom a szemem és élvezem, ahogy játszadozik a kis borostámmal.

- Nem hiszek neked. – mondom és csukott szemmel felhúzom az egyik szemöldökömet. – Nézd, ha bármi problémád van, azt elmondhatod, ezt te is tudod. Ha pedig az itt léttel van valami, akkor…

- Zayn, Doniya felhívott, hogy Perrie náluk van, és teljesen meg van sértve, amiért nem hoztad el. Gyanakodik Zayn! – néz rám könnyes szemmel, amitől a szívem is megfájdul. Azt hiszem teljesen megfogalmazódott bennem, hogy mit is gondolok Perrie-ről, és bár rengeteg szép emlékünk van, de már nem vagyok szerelmes belé, már nem érdekel, hogy miért hisztizik éppen, vagy, hogy mivel bántom meg. A legjobb lenne, ha minden kiderülne végre, és abbahagyatnánk ezt a hülye bujkálást.

- Egy napon, elköltözünk, jó messzire, magunk mögött hagyjuk ezt a sok rosszat. Rendben? – mindkét kezemmel megfogom az arcát, de csak szipog tovább. – Mit szólnál Los Angeles-hez? Nekem tetszik. Rengeteg híresség, sok napfény, jó idő és tengerpart. – elmosolyodok és egy puszit nyomok a homlokára, ekkor nagy villanások zavarják meg itt létünket, és nem azért mert vihar van. Gyorsan szétrebbenünk és befutunk a házba. Is-re nézek, aki letörölgeti a szemeit majd rám néz, éppen nyitná a száját, hogy mondjon valamit, de más megelőzte.

- Komolyan azt hittétek, hogy megússzátok? Ha már ezt csináljátok, lehetnétek óvatosabbak is. Zayn, te pedig ne sodord bajba Is-t. – rázza a fejét Liam és próbál kioktatni.

- Szerintem te be is foghatod. Emlékszem mennyire rejtegetted Sophia-t lassan két éve. – mondom gúnyosan és beletúrok a hajamba.

- De én legalább akkor szingli volt és nem férjjelölt. – egyre jobban idegesít ez az egész, amit megenged magának, ha van véleménye legalább normálisan mondja meg.

- Liam… - Is félénken szólítja meg bandatársamat, aki egyből Rá figyel és a harag a szeméből elmúlik. Azt hiszem mindent értek.

- Szóval ez a baj? – húzom fel a szemöldökeimet és a mellettem álló apró lányra nézek. Megfogom a karját és magam után húzom a többiekhez, akik a konyhában vannak, érdeklődve figyelnek minket és abbahagyják a tevékenységüket, amit eddig csináltak. – Akinek bármilyen baja is van, az most mondja a szemünkbe. Nem tetszik, hogy együtt vagyunk? Sajnálom. Nem szeretitek Is-t? Nem nagyon érdekel. Azt akarjátok, hogy menjen el? Oké, de akkor én is megyek, végleg. – mondom és karba tett kézzel várom a választ.

- Zayn, fejezd be azt, hogy te akarod a hőst játszani miközben kibaszottul nem vagy az. Nem Isabell-el van bajunk, hanem, hogy átvágod. Mi csak meg akarjuk óvni…

- Mondd ki. Meg akarod óvni Tőlem? – kérdezem majd felnevetek. – Csak nem értem a feltételezést. Kurvára nem tudjátok a történetet, nem tudtok semmiről, mégis azt hiszitek, hogy olyan okosak vagytok, és ez nem a lányokra vonatkozik, mert Ők legalább próbálkoznak. De ti azt hiszitek, hogy úgy eltudjátok intézni, hogy minden hülyeséget elmondtok Neki? – megrázom a fejemet, majd újra legjobb barátomra nézek, mert megint megindul a szája.

- Ugyan haver, ott fogod hagyni, mert Ő is rá fog döbbeni arra, hogy milyen vagy. – mondja és valami vágy szerű csillan fel a szemeiben. Hüvelykujjamat végighúzom az alsó ajkamon és egy jól irányzott öklössel kap egy állast.

- Kurvára gondolkodnod kéne mielőtt kinyitod azt a hülye szádat Tomlinson. – a számat szinte ki sem nyitom úgy beszélek, majd ezután elhagyom a helységet. Felmegyek az Is-zel való közös szobánkba és becsapva magam mögött az ajtót ülök le az ágyra, elveszem az éjjeli szekrényről a borítékot és azt forgatom a kezemben. Pár perc múlva az ajtó hirtelen nyitódik, majd csapódik be.

- Teljesen elment az eszed? – a hangja most sokkal vékonyabb és kicsit nyávogós, de még így is csodálatosnak tartom. – Nem verheted meg a legjobb haverodat csak úgy! Nem is tudom mi ütött beléd, Rád sem ismerek, vagyis ezt az oldaladat még nem láttam és… és ez megijeszt. – sokkal nyugodtabb a hangja, ezért felnézek Rá.

- Őszintén. Louis bepróbálkozott? Vagy csak arra vágyik? És ne hazudj, mert látom a szemeiben azt a bizonyos szikrát. – nyugodtabb vagyok, de nem nézek fel Rá, inkább csak a borítékot forgatom tovább, aminek az egyik oldalára az van írva, hogy „Happy Birthday My Love!” és egy kis szívet rajzoltam még oda.

- Honnan veszed, hogy bepróbálkozott? Zayn, semmi nem történt. – mondja és még a fejét is megrázza, amivel hihetőbb az egész, de még mindig nem akarom, hogy Louis a közelébe legyen.

- Sajnálom. – felnézek Rá majd odaadom a kezébe a kis borítékot, először értetlenkedve nézegeti majd kinyitja és előveszi belőle a közös képet, amit kinyomtattam Neki, úgy tudom, hogy az a kedvence. Megtalálja a jegyeket is, jobban szemügyre veszi és hallom, ahogy megakad benne a levegő. Könnyes szemmel néz Rám és ölel meg.

- Ezt nem fogadhatom el. – szipogja, de csak jobban ölel engem.

- Már hogy ne fogadhatnád el? – hiszen szeretlek, és ez semmi. Elkezdem simogatni a hátát és mélyen beleszippantok a hajába, szükségem van az illatára, hogy egy percre se felejtsem el. Nagyon régen éreztem ezt és eleinte nagyon fura volt az egész, de mára már legalább magamnak bevallottam, hogy mit is érzek.

- Ez túl nagy ajándék, én.. Már amúgy se tudom, hogyan háláljam meg az eddigieket. Rossznak érzem magam. – csilingelő hangja most szomorkás volt és bizonytalan, ami nem tetszik.

- Hé, megérdemled oké? Amúgy is, én is el szeretnék menni Párizsba, egy ideje terveztem. – mondom, és egy puszit adok a feje tetejére.

- De Zayn…

- Isabell, fogd be és örülj, majd csomagolj, mert holnap indul a gépünk. – mondom és próbálom magamat is lenyugtatni, ami nem olyan könnyű, de segít a tudat, hogy most három nap csak az enyém Vele.

- De ez már túl sok. Komolyan nem fogadhatom el, ez nekem nem jó érzés. – megrázza a fejét és a borítékot, amit annyira szorongatott, most visszaadja a kezembe. Úgy utálom amiért ilyen makacs és nem fogja fel, hogy ez meg se kottyan a pénztárcámnak.

- Akkor máshogyan fogalmazok. – fogom meg a karját, mikor el akar menni. Felnéz rám és az értetlenség ott csillog a szemeiben, amiért sóhajtok egyet. – Hivatalos vagy Párizsba. – visszaadom a kezébe a borítékot és a fejére adok egy puszit.

- De… Nem vagy normális. – nevet fel szégyenlősen. – Az előbb húztál be egy bazi nagyot a legjobb haverodnak, most pedig ezt csinálod. – mondja és a borítékot lerakja az ágyra. – Köszönöm. Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. Van ötleted? – kérdezi kacéran és a kezeit a mellkasomra rakja, majd elkezd tolni hátrafele, aminek következtében ledőlök az ágyra. A szívem a torkomban dobog, és nem tudom mire vélni a hangulatváltozásait, de mindenesetre tetszik.

- Azt hiszem… - nyelek egy nagyot és átadom magam az érzésnek.

Persze megint minden összedől, mivel a telefonom már harmadjára rezeg a fejem mellett lévő éjjeliszekrényen, úgyhogy azt hiszem fontos. Mikor meglátom anya nevét a kijelzőn nem tudom mire kéne, hogy gondoljak, lehet baj van, vagy megint összeveszett Waliyha-val, esetleg hiányzom neki.

- Üdvözlöm anyukádat. – mondja mosolyogva a még mindig rajtam ülő lány, de abban a pillanatban legurul mellém és hozzám bújik. Felveszem a telefont és boldogan köszöntöm édesanyámat, közben átkarolom Is-t és a feje tetejére adok egy puszit.

- Zayn, ne haragudj, hogy zavarlak…

- Anya, sosem zavarsz. – bár most megzavart valami fontosat, de lényegtelen, mert nem Ő az első.

- Nem tudom, hogy mikorra tervezed a hazajövetelt, ezért mondom el telefonba. – a hangja meggyötört, mint aki napok óta nem aludna és ez aggaszt.

- Mi történt? – kérdezem és ez után Is is elkezd fészkelődni, majd mikor megtalálja a pozíciót, elkezdi simogatni a mellkasomat.

- A nagyi… beteg. Jó lenne, ha még a hónapban haza tudnál jönni, mert senki nem tudja… hogy mennyi van hátra. – szakadozva beszél és tudom, hogy a sírás kerülgeti Őt.

- Rendben, minél hamarabb megyek haza. Egyébként, a lányok hogy vannak? És te? – érdeklődöm, miközben közelebb húzom magamhoz a mellettem fekvő hölgyeményt.

- Mindenkit megrázott ez a hír, és én próbálok erős maradni, de én sem tudom ezt örökre csinálni. Szükségem van Rád fiam. – eltört nála a mécses, amit utálok, hisz olyankor én is sírni tudnék. Felülök az ágy szélére, direkt háttal Isabell-nek és a térdemen támaszkodom.

- Anya, kérlek, nyugodj meg. Sietek haza, oké? Edwards kisasszony ott van még? – érdeklődöm, mert akkor lehet, Párizst eltoljuk egy nappal, aztán mikor megint lesz sok időm, ismét hazamegyünk.

- Nincs. Ma ment el, Ő nem is tudja, de nem is szeretném. Viszont Isabell-t szívesen látjuk. – némán bólintok, majd elmormogom, hogy holnap megyünk, illetve az utána való tervet és elköszönök Tőle. A kezeimbe temetem az arcomat és jól megdörzsölöm azt. Nem hiszem el, hogy minden egyszerre szakad Rám, minden olyan bonyolultnak és megoldhatatlannak néz ki, és lassan kezdem elhinni, hogy az is.

- Mi történt? – az ágy besüpped mellettem és az apró kezét a combomra rakja.

- A nagymamámról kiderült, hogy beteg. Nem baj, ha holnap elmegyünk haza és onnan pedig Párizsba? Csak egy napot csúsznánk. – Rá nézek és a füle mögé tűröm az egyik hajtincsét. Egyet bólint mosolyogva, tudtam, hogy számíthatok a megértésére és ezt egy kis csókkal meg is köszönöm neki. – Megyek, megkeresem Loui-t. – sóhajtok egyet és kimegyek a szobából, egyenesen a tett színhelyére, ahol már csak Niall és Lottie hülyéskedik, de amit látok az megdöbbent. Oké, látszik, hogy mindketten szimpatizálnak egymással, nagyon is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly az egész. Niall hátulról öleli át az apró, szőke Lottie-t, míg Ő valami rántotta szerűséget készít. Bandatársam apró puszikat ad a lány nyakára, mire Ő csak nevet és megkéri, hogy hagyja abba, de Niall folytatja tovább. Be kell vallani rohadt édesek együtt, csak ez Louis-nak éppenséggel nem fog tetszeni, nagyon nem.

- Bocs, hogy zavarok, de nem láttátok Tommo-t? – húzom fel a szemöldökömet és egy apró mosolyt is megejtek.

- Azt hiszem felmentek Eleanor-ral leápolni, és elállítani a vérzést. De El azt mondta, hogy jönnek majd vissza, vagy kimennek az erkélyre. – mondja Niall, de Lottie rám sem néz, bevágta a kislányos hisztit, amit Waliyha is annyiszor megtesz, azt hiszi ezzel büntetni tud engem.

- Oké, akkor megyek is. És hé, Lott. Ne haragudj, elkapott a düh. – mondom és megvakarom a tarkómat.

- De Zayn, a bátyám nem tett semmi rosszat, és attól mert seggfej módon szerettél bele egy másik lányba, aki nem a menyasszonyod, még nem kell beverni a haverodnak, mert elmondja az igazat. – a vékony hangja, mint egy hangvonal, mert olyan gyorsan beszél, de a lényegét megértettem.

- Nem vagyok szerelmes senkibe sem. – morgom, mire mindketten mosolyognak. – Viszont én a helyetekben vigyáznék, mert a következő, aki kapni fogja a horgost az Niall lesz. – adom a jó tanácsot és úgy döntök, hogy inkább visszamegyek a mi szobánkba, és még milyen jól döntöttem, mivel a keresett személyt megtaláltam, viszont nem tetszik, hogy Isabell-el van. Nem értem mit beszélnek, csak azt látom, hogy Louis egyre csak közeledik felé. Lehet beteges, de karba tett kézzel várom, hogy mi fog történni

- Még ezek után sem hagysz békén? -  háborodik fel Is és próbál minél távolabb maradni bandatársamtól.

- Mondd, hogy nem élveznéd. – nevet fel Louis, de egyből el is komorodik. – Nézd, csak egy kicsit gondolkozz el azon, amit eddig nem csak én mondtam neked. Nem várom el, hogy szakíts vele, mert semmi jogom nincs ahhoz, hogy megmondjam mit is csinálj, de értsd meg, hogy bírunk és féltünk, leginkább, mert Perrie-t is ismerjük, és nem hagyná egy „Oké, hiszek neked.” dumával, és nem hiszem, hogy te kerülnél ki nyertes ként. Jobb lenne ha, nem fűznél hozzá semmilyen érzelmet és nem kötődnél hozzá meg az emlékekhez. – komolyan nem hiszem el, hogy Louis képes ilyeneket mondani, hogy képes egy kurva nagy kést a hátamba döfni. Nagyon remélem, hogy Is nem hagyja, hogy manipulálja őt, és minimum arcon vágja.

- Legalább kurvára megérte beverni az arcodat. – morgom és még mindig keresztbe tett karral támaszkodom az ajtófélfának.

- Szóval, nem mondtad el neki, mi? – nevetett fel Louis és megrázta a fejét. Érdeklődve nézek az apró lányra, aki szégyenében lehajtja a fejét, majd egy szemvillanás alatt nekiesik barátomnak, így egyből odasietek és leszedem az apró testet bandatársamról.

- Utállak, érted? – kiabálta Is és az én kezeim közül is kiszabadította magát.

- Hányszor? – kérdezem, és érdekes módon nem érzek dühöt látva az előbbi jelenetet. Isabell eldünnyögi, hogy hányszor én pedig lehunytam a szemeimet. – Tommo, szeretném, ha többet ez nem fordulna elő, hiszen barátnőd van. – mondom és leültetem Is-t az ágyra.

- Na és neki ezt nem mondod? Mindenhez két ember kell Zayn. – jelenti ki mire felnevetek.

- Louis, hivatalosan nem a barátnőm, sem a menyasszonyom, sem a feleségem. Nem kérhetem számon, persze dühít, de szerintem már előre megkaptad e miatt a dühkitörésemet. – mondok és a vállára helyezem a kezemet. – Szerintem mondd el Eleanor-nak. Jobb lesz. – egy apró mosolyt eresztek felé, míg Ő valamit mormol az orra alatt. Azt már tudom, hogy Louis kifejezetten nem szereti Isabell-t és az útjába akar állni, ezt pedig nem hiszem el pont Róla. Nem hittem volna, hogy ennyire kicsinyes és önző, hisz eddig ilyen senkinél nem fordult elő, úgy ahogy az sem, hogy valaki megcsalja a párját, nem hogy a menyasszonyát. Persze rosszul esik az egész, de így legalább már el tudom képzelni Perrie helyzetét, bár Ő még nem tud semmiről és remélem, hogy ez így is marad.

2015. március 18. Párizs

Precízen igazítom meg az asztalt, amin már a teríték és a reggeli is rajta van. Nagy főző tudományomból – és az alapanyagokból – kiindulva csak egy omlettre futotta meleg teával, illetve a közeli pékségben vettem neki a kedvenc süteményéből három darabot, nem tudom a nevét, de nem is az a lényeg. A gyertyák égnek, pedig a nap tökéletesen ragyog az Eiffel tornyon keresztül, amit az ablakból láthatunk. Izgulva összecsapom a tenyereimet és az órámra pillantok, nyolc óra tíz perc van, Is bármikor felkelhet.

Percek múlva meg is jelenik kómásan, majd értetlenül néz. Mosolyogva odasétálok elé és a szemébe mondom jókívánságomat születésnapja alkalmából, majd megcsókolom. Szorosan hozzám bújik, de a kíváncsisága miatt nem marad sokáig a karjaimban, hanem egyből leül az egyik székre.

- Ez varázslatos. – mondja és megérinti az egyik rózsát majd elmosolyodik.

Megreggelizünk és az első csattanó most kezdődik. Előveszem a hűtőből a kedvenc sütijét, amin gyorsan meggyújtom a gyertyát és eléneklem neki a „Happy Birthday” című számot. – Vettél nekem Tartelette aux Framboises-t? Istenem, legszebb ajándék! – mondja és megjátssza, hogy könnyezik a szeme, amin nevetek.

- Boldog születésnapot Kicsi! – mondom és a feje tetejére egy puszit nyomok, behunyja a szemeit, majd pár másodperc múlva elfújja a gyertyát, ezt pedig végig mosolyogva néztem. Előveszek magamnak is egyet, mert ha ennyire isteníti ezt a valamit, akkor biztosan jó. Jól megtanulmányozom, ahogy egy kekszes kis kosár szerűség tetején málna darabok vannak, az pedig le van öntve zselével. Beleharapok és egyszerűen a mennybe érzem magam. A málnadarabok alatt valami különleges vanília puding van, az összhatás pedig nagyon-nagyon finom!

Kellemes idő van kint, és próbálunk a lehető legtitokzatosabban mozogni a városban, tehát, már sötét van, ezért elugrunk a Trocadero-ra, ami egy hatalmas tér, és gyönyörű a kilátás a toronyra. Éppen csillog az építmény és Is megbűvölve csodálja, én pedig mosolyogva nézem Őt. A szívem elkezd gyorsabban verni, amint Rám pillant, és egy mosolyt enged meg felém, majd szorosan hozzám bújik.

- Még mindig nem értem, hogy hogyan érdemeltelek ki. Én vagyok a legszerencsésebb lány a Földön. – mondja miközben felnéz Rám.

- Úgy, hogy kibaszottul fontos vagy nekem… - mondom halkan és megcsókolom. A tenyerem elkezd izzadni, a szívemet a torkomban érzem és soha nem akarom, hogy véget érjen ez az egész.

Második meglepetésem nem más, mint egy éjszakai Disney Land. Igaz kevés időnk van, de a legtöbb játékra fel tudtunk ülni, találkoztunk Mickey és Minnie egérrel, illetve Is kedvenceivel, Micimackóékkal is. Egy-egy kép után meglátom, hogy könnyes a szeme, szóval kénytelen vagyok ezt tetézni. Előveszem a kabátzsebemből a kis dobozkát és felé tartom. Látom, hogy teljesen lefagy és tisztában vagyok az érzéseimmel, illetve az Övéivel is nagyjából, hiszen mindig érzem a szívét, ha egymáson fekszünk, vagy bármennyire is közel vagyunk egymáshoz.

- Zayn… - mondja halkan mire kicsit nevetek.

- Nyugodj meg. Ezt szeretném odaadni, mint mondtam fontos vagy nekem és azt akarom, hogy sose felejts el. – mondom és kinyitom a dobozt, amiben egy fehér arany nyaklánc van, rajta a medál pedig egy kristály szívet formáz, a hátulján pedig egy meglepetés van, amit szeretnék, ha magától venne észre. – Mostantól tiéd a szívem. – mondom mosolyogva és elkérem, hogy a nyakába akaszthassam. Eltörik Nála a mécses és a karjaimba vetve magát sír, amit utálok, de tudom, hogy most azért mert boldog, legalább is remélem.

Tíz órakor fellövik a szokásos tűzijátékot, amit mosolyogva és ölelkezve nézünk végig. Most még igazán boldog vagyok, és bárcsak örökre az enyém lehetne, hiszen menthetetlenül beleszerettem ebbe a csodálatos nőbe, aki még csak nem is sejti ezt az egészet, mert én is nem rég jöttem rá.